Ez a történet még megfogalmazódott és kényszeres írhatnékom volt. Aki nem ért egyet a történettel, az kérem, hogy ne támadjon le. Csak olvassa. Köszönöm! ^^

Mai alanyunk Pisti. Fiatal, életvidám és optimista embernek tartja magát, ahogy a környezete is. Mindenki számíthat rá, legyen bármilyen problémája, és ez visszafelé is nagyon igaz. Szeretik őt, hiszen értékes ember. Üzletkötőként dolgozik egy autókereskedésben. Elhivatott a munkájával kapcsolatosan, rajongással telve dolgozik ott. Nagy hangsúlyt fektet a minőségi eladásokra, hiszen a biztonság az első.
Egy nap váratlan fordulatot vettek a dolgok. Legjobb barátja, akivel öt éve ismerik egymást, elment. A mai napig kísérti az-az éjszaka. Majdnem minden éjszaka újra átéli azt az éjszakát, bár már jobban van.
Éppen a dolgaival foglalkozott otthon. Nagy vihar volt, be kellett csuknia az ajtót és az ablakokat, annyira fújt a szél. Az eső ömlött, mintha sosem akarna elállni. Csörög a telefonja, látja, hogy jó barátja az. Fel is veszi gyorsan.
- Csá! - mondja megszokott örömmel.
- Pisti, - ijedtség van a hangjában - fel tudnál utazni Budapestre minél hamarabb?
- Este fél tizenegy van, miért olyan fontos? Minden rendben?
- Van egy kis baj, de majd elmondom. Siess!
- Jó, de hova? - kérdezi egyre feszültebben.
- A nullás kilométerkőnél vagyok.
- Rendben Jani, indulok! Maradj ott!
Hamar össze kapta a cuccait és elindult. Aggódva figyelte rá-rá pillantva a telefonját, hátha kap még hívást. Hosszú az út addig, de ahogy tud, megy. Hajnali fél kettő környékén ér oda eléggé idegesen. Mentők, tűzoltók és rendőrök megkülönböztető jelzései megtörik az éjszakai lámpafényeket, sürgés-forgás van. Leparkol, kiugrik az autóból, de nem látja legjobb barátját. Próbálja hívni többször is, de nem veszi fel. Meglátja, hogy két autó roncsai vannak szétszóródva az úttesten, emberek szaladgálnak, vannak bámészkodók is. Nem értve a történteket oda megy az egyik mentőshöz, nagyon ideges. Valahogyan elmagyarázza, hogy miért érkezett és kit keres, bár alig tud beszélni, a sírás kerülgeti torkában gombóccal. Elirányítják a János kórházba, oda vitték a barátját. Sebtiben neki ered az útnak, bár ilyen idegállapotban nem kéne gyorsan mennie, de a szíve húzza őt. Mégiscsak a barátja. Elég hamar, 10 perc alatt átér oda, ahova ment. Bemegy nagy sebbel-lobbal az információs pulthoz és érdeklődik.
- Jó estét, a barátomat keresem, Jánost. Nem régen hozták be, nagy valószínűséggel autóbalesete volt. 
- Igen, valóban nemrég érkezett hozzánk. Kérem, legyen erős, az intenzív osztályon van.
- Hogy mi? - Néz, mint, aki nem érti mit mondanak neki.
- Az intenzív osztályon fekszik. Kérem, jöjjön velem.
Elindulnak egy folyosón, Pisti nem lát az idegességtől, a félelemtől és kétségbeeséstől. Nem is igazán tudja, hogy mire számítson. Elérnek egy fehér színű ajtóhoz és mielőtt bemennek, még hátrafordul a hölgy hozzá.
- Kérem, legyen erős és szedje össze minden bátorságát. János nagyon rossz állapotban került be hozzánk és nincsen magánál. Tudom, a szavak kevesek most, de kérem, maradjon nyugodt.
- Rendben, megpróbálok és köszönöm.
Beinvitálta Pistit a hölgy. Amikor belépett a kórterembe, egyszeriben megfagyott a vér az ereiben. Barátja és társa ott feküdt magatehetetlenül az ágyon, Intubálva egy csővel, karjában infúzióval és mellkasán tappancsokkal. Csipogott egy gép, ami a szívverését hallatta és mutatta egy kicsi monitoron. Közelebb lépett, oda vitt egy széket. Leült rá és maga elé bámult, hol Janira nézett. Megfogta barátja kezét és hiába, hogy nem volt vallásos, most elmormolt egy imát. Az arcát kezeibe temette és sírt. Nem tudja mit csináljon. A tehetetlenség érzése nehéz volt, pláne így látni barátját. Csak ült csendesen és nézte őt. Néha szólt hozzá, mint utolsó szalmaszálba kapaszkodva. De nem kapott választ. Reggelhez közeledvén haza indult, hiszen ő nem tud semmit sem tenni azért, hogy Jani felébredjen. Egész úton kattogott az agya és próbált nem a legrosszabbra gondolni, hiszen nem érhet így véget. Annyi emlék, történés köti őket össze. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy esetleg vége lehet mindennek. Haza érve megmosta az arcát, evett egy kis pizzát és lefeküdt aludni.
Teltek a napok és minden nap meglátogatta barátját, hiszen legalább így mellette lehetett. Volt, hogy Jani szüleivel ment be meglátogatni, volt, hogy ő maga. Az orvosok bementek néha, hogy pár vizsgálatot elvégezzenek, gyógyszert cseréltek, de egyelőre nem tudták megmondani, hogy mire lehet számítani. Mindig azt mondták, hogy várni kell, hiszen ő tőle függ, hogy valaha felébred-e.
Eltelt lassan két hét. Elintézte a napi teendőit, ahogy mindig. Ugyan úgy elindult Janihoz, mint ahogyan eddig. Beérvén a kórterembe nem látta sehol sem barátját, friss ágynemű volt húzva az ágyán. Kétségbeesésében ahhoz fordult, aki legelső nap elkísérte őt. Meg kellett tudnia, hogy hol van a barátja.
- Ne haragudjon kedves. Meg tudná mondani, hogy hol van Jani? Üres az ágya.
- Akinek autóbalesete volt? Igen, meg tudom mondani.
Azzal felállt a székéről és nagyot sóhajtott. Bele nézett Pisti zöld szemeibe, megfogta vállát és elmondta neki, hogy mi történt.
- Ma délelőtt tíz órakor összeesett a keringése. Újraélesztettük, de ismét összeesett. Ezt folytattuk 20 percen át. Nem tudtunk semmit sem tenni érte. Tíz óra húsz perckor halottnak nyilvánították. János meghalt.
- Tessék? Ez nem mondja komolyan. Csak viccel, ugye? Ez a kész átverés show. Hol van a kamera? Mutassák meg. Jani, hol vagy? Gyere elő. Jani, a kurva életbe, gyere már elő! - mondja ezt könnybe lábadt szemekkel és sokkosan.
- Kedves István, ez nem vicc. János meghalt, nem tudtunk már mit tenni érte. Elhiheti, hogy ilyennel nem viccelődnék. Nagyon sajnálom! Fogadja részvétem.
Azzal megölelte őt vigasztalóan, de ezzel csak felszította a fájdalmat. Pisti összerogyott, fájdalmában kiáltott egyet, mint akinek a szívét akarnák kitépni. Ököllel ütötte a falat, mert mérges volt a világra és a másik sofőrre, hogy ennyire figyelmetlen volt. Egyszerűen nem hitte el, ami vele történik. Forgott vele a világ és alig kapott levegőt. A legjobb barátja és hű társa elment. Képtelen volt elfogadni, ami vele történik. Hogyan is lehetne ezt elfogadni? Nagy nehezen összekaparta magát és indult volna haza, amikor szembe jött Jani anyja és apja. Meglátták Pistit és már tudták, hogy valami nagyon nem jó. A nyakába borultak és együtt sírtak, hiszen elment egy nagyszerű ember. Ezt az űrt képtelenség pótolni.
Egy héttel később megtörtént a temetés. Az éppen, hogy összeforrt sebek újra felszakadtak. Pisti bőgött és próbálta Jani szüleit vigasztalni. Búcsúzásképpen elmondott egy búcsú beszédet. A halotti tor alkalmával elköszönt legjobb barátjától és elfogadta a megmásíthatatlant. Jani nincs többé.
Eltelt pár hónap és Pisti maga alatt volt. Nem találta a helyét. Mindenről legjobb barátja jutott az eszébe és minduntalan sírva fakadt. Még mindig nem tudta felfogni, hogy egy perc alatt mennyire megváltozott az élete. Az utolsó szavai Janinak az elméjébe égtek. ~ A nullás kilométerkőnél vagyok ~ Ez visszhangzott a fejében. Gyötrődött és marcangolta magát, hogy az ő hibája az egész. Tudta, hogy utazik Budapestre, tudta, hogy menni fog, mégsem állította meg. Hétvége volt, Jani bulizni indult, mégis miért állította volna meg? Neki is jár a szabadnap.
Eltelt még pár hónap. Lassacskán, ha eszébe jut jó barátja már nem lábad könnybe a szeme, valamennyire elfogadta már, hogy nincsen vele. De az űr hatalmas. Próbálta lekötni a figyelmét, ami néha sikerült, néha nem. De egész jól boldogult. Olykor-olykor ellátogatott a temetőbe és elmesélte a napját, addig is a közelében volt a pajtijának. Így könnyebb volt.
Eltelt egy hosszú év. Egyre többször fáradt, nem alussza ki magát. Furcsán érzi magát, és halványan megjelent nála az üldözési mánia. Még rágyújtani is alig mer egyedül kimenni a lakásból. Nem érti, hogy mi van vele. Nagyon különösnek találta ezt, hiszen ez sosem volt jellemző rá. Pár százalékban érdekelte a halálon túli élet, így ebből adódóan megfordult a fejében, hogy el kéne mennie egy olyan emberhez, aki tud kommunikálni a szellemekkel. Elméletileg nagyon régen beszélt egy ismerősével, aki foglalkozott ilyen dolgokkal, de akkor őt ez nem foglalkoztatta. De most, talán most esélye lenne rá, hogy... ~ Áh, - kergette el a gondolatot - ez nem létező dolog, bár bevallom, néha elképzeltem, hogy milyen lehet beszélni egy halottal, szellemmel, vagy hívják bárhogyan. Furcsa, nem? De semmi vesztenivalóm, sincsen. ~
Felkereste valamikori barátját és beszélgetni kezdtek. Sok mindent bepótoltak, ami a pár év alatt történt velük. Nagyon régen találkoztak egymással. A régi barát látta rajta, hogy beesett az arca, táskás a szeme, sőt mi több, bőröndös. Kissé sápadt volt a bőre és végtelenül szomorú volt. Az a kis csillogó fény a szemeiből kihunyni látszott.
- Mi a baj Pisti? Mintha nem lennél önmagad.
- Elvesztettem azt a kincset, boldogságot és végtelen örömöt, ami az életem értelmét jelentette. Egy éve ment el egy súlyos autóbaleset után. Felhívott telefonon, hogy utazzak fel a nullás kilométerkőhöz, utána két hét kórházi tartózkodás után elment. Végleg. Még csak beszélni sem tudtam vele és ettől megszakad a szívem. Soha nem hittem volna, hogy valaki ennyire tud hiányozni, mint ő. - könnyeivel küzd ismét, hiszen felszakadtak a sebek, melyeket vastag varr réteg borított. - Elképzelni sem tudom, hogyan folytassam ezt tovább. Jani meghalt.
- Megértem min mész keresztül és teljesen megértő vagyok. Tudod, én foglalkozom olyan dolgokkal, amelyek kapcsolatosak az életen túli élettel, halál utáni élettel, vagy hívd, ahogyan szeretnéd. Janinak a teste itt a fizikai síkon elment ugyan, de azon a helyen, amelyen ő van tovább él a szelleme, mely örök életű.
- Badarság! - kapja fel a vizet Pisti.
- Istvánom, ha te tudnád, hogy miket látok nap, mint nap akkor nem mondanád ezt. - mondja megnyugtató mosollyal az arcán.
- Valóban lehetséges, hogy Jani... mégsem "halt" meg? Komolyan? De ez olyan hihetetlen.
- Nekem is az volt, amíg nem vágtam bele azokba a dolgokba, amelyen évek óta elkísérnek a mindennapokban. Érted Pisti? Teljes az életem, hogy olyan dolgokat ismerek, amikről álmodni sem mertem. Sőt, féltem is, de alaptalanul. Viszont tartozom neked egy őszinte vallomással.
- Nekem? Ez biztos? Hát mi jöhet még? - csodálkozó és nagy szemekkel méregeti barátját.
- Nagyon kérlek, hogy szedd össze minden erődet, maradj nyugodt és ne félj. Megrázó lehet számodra, ami következik.
- Rendben van, próbálok higgadt maradni. - mondja tekintetében félelemmel telve, nem tudja mire számíthat.
- Szóval, kapaszkodj meg. Jani veled van, amióta elment.
- Tessék? Szellemként, vagy mi? - döbbenten néz, hiszen elutasító.
- Jani veled van, amióta meghalt. Nem engedted őt elmenni, így marasztaltad. Mivel sajnált, hát maradt, hogy vigasztaljon téged. Ez így nincsen rendjén István. El kell őt engedned, hogy tovább lépjen. Neked ez nem jó, hiszen folyamatosan fáradt vagy, nem alszod ki magadat. Ez azért van, mert neki energiára van szüksége a maradáshoz, melyet akár vehetne mástól is. De mivel melletted van, így nem megy messzire érte és tőled veszi el. Ez hosszabb távon meg fog betegíteni téged, ami ismételten mondom, hogy nem lesz jó. Tudom, most totál hülyének nézel. De sosem lennék képes hazudni neked, hiszen régóta cimborák vagyunk. Miért is tenném? Semmi okom rá.
- Ezt nem hiszem el - mondja döbbenten. - Ez képtelenség. De, hiszen nem érzem őt, meg semmi.
- Mert nem vagy érzékeny, így fel sem tűnt neked. Hiába volt szoros a kapcsolatotok, ehhez érzékenynek kell lenned. Neked csak az tűnt fel, hogy borzalmasan fáradt vagy és nem bírod kialudni magadat.
- Felteszek egy kérdést. Beszélni lehet vele, ha már itt van? Annyira hiányzik, hogy nem veszthetek semmit sem.
- Igen István, tudsz vele. Megteszem a kellő lépéseket és lehetőséged nyílik rá, hogy utoljára beszéljetek, mielőtt elküldöm. Tovább kell mennie. Neki semmi keresnivalója már itt, és ezt ő is tudja nagyon jól.
- Ez komoly? De, most komolyan? De, komolyan? - nem hisz a fülének, egyszerűen túl sok volt most ez neki.
- Menj István, levegőzz egyet, szívj el egy cigit és gyere vissza. - mondja még mindig nyugodt mosollyal az arcán.
Pisti kiment és próbált napirendre térni a hallottak felett, de képtelen volt rá. Összeszorul a szíve, hogy ilyeneket hall, de egyben izgatottság fogta el ~ Ha ez valóban így van, én megeszem a kalapomat és rögvest lenyomok 100 fekvőt! ~
Hamar elszívta a cigijét és visszament barátjához. Leült és próbált higgadt maradni, de kezei remegése tökéletesen látszódott, nem tudta elrejteni.
- Nyugodj meg István, minden rendben lesz.
Feltűnt Pistinek, hogy barátja folyamatosan mellé néz vagy a feje fölé. De inkább megtartotta magának a kérdéseit. Várt és izgult. Nem kellett sokáig várnia.
- István, ha van mondanivalód, kérdésed, bármi, akkor most mondhatod. Jani itt van és hallgat. Figyel rád, issza szavaidat. Tabuk nincsenek, legyen bármi az, mondd. Én, mint kívülálló csak biztosítom, hogy zökkenőmentesen menjenek a folyamatok. Kezdheted, ha gondolod.
Pisti fejében annyi gondolat kavargott, hogy nem tudta különszedni őket. Nem tudta, hogy hol kezdje, meg volt kicsit szeppenve.
- Azt mondja Jani, hogy ne aggódj. Most mondhatod, ha szeretnél mondani neki valamit, hiszen jó barátok voltatok. Amúgy is mindent megbeszéltetek, ne most maradj csendben.
- Ez tipikus Jani - mosolyodik el kicsit. Kezdi felfogni, hogy barátja komolyan mondta, amik elhangzottak.
- Hajrá István, nem sietünk sehova sem, csak nyugodtan - mondja még mindig döbbenetesen nyugodt hangon.
- Ő, oké. Jani, muszáj volt neked meghalnod? Olyan fiatal voltál, előtted volt az egész élet még.
- Azt mondja, hogy neki eljött az ideje és mennie kellett. Nem tehettetek volna semmit sem, hogy elkerüljétek ezt. Akkor és ott, ahol elütötte az autó, lennie kellett. Neki ez elrendeltetett.
- Mondj valamit, ami biztosítja ezt az egész dolgot, ami most történik. - kíváncsi a válaszra.
- Azt mondja, kérlek, hogy vigyázz Cicára. Melletted ő volt a mindenem.
- Bassza meg! Te jó ég! Ez tényleg Jani. Pali, én ezt nem hiszem el. Csípj meg, hogy nem álmodom-e.
- Én mondtam, hogy sosem hazudnék neked!
- Most már hiszek neked. Ez elképesztő! - nem jut szavakhoz és ennyi idő után boldog lett kicsit. - Janival tényleg szoros volt a kapcsolatunk, rettentően jó barátok voltunk és vagyunk is. Hihetetlen ez az egész még nekem.
- Ne aggódj István, minden rendben lesz, nem lesz baj! - biztosítja Pistit, hogy nyugodjon meg.
- Rendben Pali, nem aggódok, csak fura ez az egész még.
- Igen, megértem. Nem vagy hozzászokva, hogy úgy beszélsz valakivel, hogy nem látod. Persze, a telefonálás más tészta.
- Pontosan Pali, jól látod. Meg kell szoknom még ezt - mondja fellélegezve, hogy barátja megérti őt.
- Ha gondolod, folytathatjuk.
- Rendben. Jani, minden rendben veled?
- Azt mondja, hogy ne aggódj érte. Nem fáj semmije, minden a legnagyobb rendben. A test börtönébe volt zárva, de ő most él igazán. Nagyon szeret téged!
- Ó, Jani... - hüppög fel az érzelmeitől.
- Azt mondja, ne sírj Pisti, értem már ne aggódj, jó helyen vagyok. Te voltál az, aki igazán mellettem volt végig és aggódott értem. Most már ne aggódj. Már nem kell, hiszen jól vagyok.
- De ez annyira fáj nekem. Hogyan is felejthetnélek el téged! - mondja ezt fájdalmaival küzdve.
- Azt mondja, ő sosem kéri, hogy felejtsd el. Gondolj rá, amikor szeretnél, ő tudni fogja és érezni. Ha elkap a sírás, sírj. Azzal is idővel begyógyulnak a sebek, amik után ugyan heg marad, de beforr. Fogunk még találkozni.
- Ezt, hogy érted? - néz kérdőn.
- Azt mondja akkor, ha eljön a te időd is. Légy türelemmel. Éld az életedet és soha ne add fel az álmaidat. Nagyobb dolgokra is képes vagy, mint amit te gondolnál magadról. Biztosan azt mondod most, hogy egy szart, vagy pedig baszd meg, Jani! Nem Pisti, te több mindenre is képes vagy, ha elhiszed, ha nem.
- Igazad lehet, hiszen vannak ambícióim, amikre támaszkodhatok. De, hogyan fogom ezt nélküled megvalósítani? A közös terveink sokkal többre vittek volna.
- Azt mondja, hogy a közös tervek néha nem sikerülnek és emiatt ne csüggedj el. Az álmokat nem szabad feladni. Merj nagyot álmodni és dobd be magadat! Képes vagy rá. Nekem elhiheted, hiszen én ismertelek a legjobban.
- Tudom Jani. Te mindenkinél jobban ismertél. Minden kis apró titkomat ismerted és ezért hálás vagyok neked. Meghallgattál, bátorítottál, megvédtél. Ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni neked! Mindig mellettem voltál, történjen velem bármi! Még mindig hihetetlen számomra, hogy elmentél.
- Azt mondja, hogy az életnek ez a rendje, hogy egyszer el kell mennünk. Ha akarjuk, ha nem. Fájdalmat és kínt hagyva a hátramaradottaknak, de ez az élet része. Ki kell bírnod, hiszen az élet folyamán rengeteg elválás és búcsú történik. Háziállatok, egy tönkre ment telefon, amit szerettünk, bármi más. Mindenki megtapasztalja ezt hol így, hol úgy. Meg kell értened, hogy ennek így kellett lennie.
- Értelek Jani, csak nehéz. - mondja ezt fájdalommal telve. - Olyan nehéz, mintha ólom súly lenne a szívemen és sosem könnyebbedne meg és egyben meg akarna szakadni.
- Azt mondja, Pisti, hamarosan jobban leszel és nem fog ennyire fájni, mint most. De ezt át kell vészelned kettőnkért, magadért. Erős ember vagy és ki fogod bírni. Viszont lenne hozzád egy utolsó kérésem.
- Mond hát, mi lenne az? - várakozóan tekint barátjára.
- Azt mondja, szeretném, amikor végeztünk, átmennél a szüleimhez és elmondanád nekik, hogy mennyire szerettem őket. Ne sírjanak utánam, én jól vagyok. Nem fáj semmim és végtelenül boldog vagyok most ott, ahol vagyok. Megfogalmazhatatlan az-az érzés, ami itt van. Gondoljanak rám szeretettel, azzal én is tovább tudok lépni és el tudnak engedni ők is. Tudom, hogy mennyire szomorúak. De gondoljanak rám úgy, mintha még mindig ott lennék és szeressenek, ahogy eddig. Semmi sem változott.
- Semmi, mi? Jani, te miket beszélsz? Minden megváltozott! - mondja lázadóan.
- Azt mondja, nem. Nem változott semmi sem, csak te még ezt nem érted. Majd meg fogod érteni, de most még nem. Idővel minden világos lesz. De még várnod kell. Még sok év vár rád és teljesítsed ki. Most élsz, most alkoss magadnak olyan életet, amire vágytál.
- Annyira megölelnélek most, de nem tudlak. Nehéz lesz megszoknom ezek után, hogy nem fogunk találkozni.
Hirtelen egy jeges érzés keríti hatalmába és a hátán mintha rajta lenne az egész sarkkör.
- Pali, ez normális dolog? - félve kérdezi.
- Igen az, Jani megölelt téged.
- Jó ég, Ez brutális. Annyira boldog vagyok most!
- Elhiszem István, jó látni, hogy mennyire szeretitek egymást. Örömmel tölt el, hiszen a barátság csodálatos emberi tulajdonság.
- Igen, az. Hálás vagyok, hiszen ez nem mindennapi dolog, hogy ilyenben részem lehetett és köszönöm Pali!
- Ne köszönd, én ezért vagyok. Mivel utamba sodort az élet, okkal találkoztunk. Megadtam a lehetőséget neked, hogy el tudjatok búcsúzni egymástól. Nekem ez elég.
- A világ minden kincsét oda adnám most, hogy ezt megköszönjem.
- Nem kell István. Tényleg nem kell. Viszont lassan el kell küldenem Janit, hiszen mennie kell. Nem maradhat, neki nincsen már itt dolga többé. El kell engednünk, legfőképpen neked. Ha akarod még mondhatsz neki valamit.
- Szeretlek Jani. Vigyázz magadra. Ennyi.
- Azt mondja, hogy ő is szeret és mindig is szeretni fog. Gondolj rá és beszélj hozzá. Az el fog jutni hozzá. Bárhol és bármikor.
Pali végzett pár mozdulatot, valamit mormogott és megszűnt a hideg érzet a hátánál, bár nagyon lassan. Kicsivel jobban érezte magát most, hogy el tudott búcsúzni legjobb barátjától. 
- István, Jani elment. Teljesítsed az utolsó kérését. Ne felejtsd el.
- Nem fogom, ha végeztünk akkor oda megyek. Hiszen megígértem neki. - mondja elszántan.
- Helyes. Ez így helyes. Ne búsulj, valóban boldog. Láttad volna azt a mosolyt az arcán. Megnyugtató volt és kedves. Sugárzott és áradt az őszinte szeretet belőle. Szeretetteljes látvány volt.
- Elhiszem, mindig is életvidám volt, amíg élt. A szemei mindig boldogok voltak és jó volt bele nézni. Köszönöm!
- Szóra sem érdemes István! Szívesen tettem.
Pisti kisvártatva kiviharzott és elment Jani szüleihez. Nem tudta, hogy hogyan kezdjen bele ebbe az egészbe, de igyekezett össze szedetten viselkedni és beszélni. Először kétkedve fogadták, de lassan hinni kezdtek neki. Örömmel fogadták Pisti jöttét és kicsit megnyugodtak az elhangzottaktól. Elköszönt és hatalmas öleléssel tarkítva haza indult.
Hazafelé sokat gondolkodott és próbálta helyére rakni a dolgokat. De a szíve sokkal könnyebb volt a Palival való találkozás után. El tudott búcsúzni egyetlen jó barátjától és ez hatalmas előny a gyógyulás felé. Egy lépéssel előrébb van, nem pedig kettővel hátrébb. Egy év után végre mosolyogni lehetett látni és örömében könnyezett. Beszélt a barátjával még utoljára és ez meghatotta őt. Végre nem olyan rossz, mint előtte. Könnyebb a lelke.
Hazaérve megmelegítette a szokásos sonkás pizzáját és befalatozta. Vett egy jó forró fürdőt, ezután ágyba bújt. Lehajtotta a párnára a fejét, kicsit még agyalt, aztán álomba merült. Másnap sokkal energikusabban ébredt a szokásosnál. Ez valóban azt jelentette, hogy Jani elment. Boldogan nyugtázta a gondolatot. Pár perccel később elindult a munkába és folytatta a mindennapjait.
Napjainkban Pisti sokkal kiegyensúlyozottabb, mint volt a megelőző egy évben. Mára egy-két álmát valóra váltotta, de az autókereskedést nem hagyta ott. Még mindig szívvel-lélekkel csinálja. Elment pár utazásra, megnézte a Kilimandzsárót, ellátogatott New York-ba, Londonba, szóval sok helyen megfordult, ahol lehetett. Helyre billent az élete. Boldog. Rátalált a szerelem is, fél éve boldog kapcsolatban van és gyermeküket tervezik, akivel ugyan úgy körbe fogják utazni a világot.