Sziasztok. Pár sor kikívánkozott belőlem. Így virtuális tollat ragadtam.

Gondolkodtam, hogy hogyan lehetne ezt leírni, de igyekszem :) Gyermekkorom óta vonzottak az életen túli élet dolgai, univerzum, bolygók, csillagok, szellemek, minden. Mindig is fogékony voltam az ilyen dolgokra. Aztán jött a fordulópont az életemben két és fél évvel ezelőtt, amikor is öcsém elment oda, ahol most boldog. Igen, boldog. Amikor elment, egy évig azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Ön marcangoltam és sanyargattam magamat, depresszió közeli állapotban voltam. Lent voltam a béka pitsája alatt. Sőt, a béka is boldogabb, ha akkor megeszi egy gólya. :) Lassacskán feltűnt, hogy valami megváltozott. Nyúzottabb voltam, mint kellene. Olyan fáradtságokat produkáltam, hogy olyat még nem láttam. Be voltam tojva mindenhol ok nélkül, ha nappal volt, ha éjjel. Nem tudtam mire vélni. Ilyenkor számításba vesz az ember sok mindent, hogy vajon mi lehet az oka ennek. Fel-fel ébredtem alvás közben gyakorlatilag minden nélkül, ezáltal a munkában meg voltam halva. Gyakorlatilag tisztában voltam azzal, hogy valami nagyon nem jó. Hát kerestem és kutattam a neten. Információk tömkelegét bújtam át. Mi tagadás voltak információim a dolgokkal kapcsolatban. Kilyukadtam a szellemeknél minduntalan. Ez talán égi dolog lenne, hogy mindig és mindig ide lyukadok ki? Nem tudtam mizu van, így felkerestem egy nagyon jó barátnőmet, aki jártas volt az efféle dolgokban. Leírtam neki, hogy mi nyomja kicsiny szívemet. Ő pedig csak mondta, mondta és mondta, hogy mi a helyzet. Jól gyanakodtam és beigazolódott az, amit sejteni véltem. Öcsém volt az figyelemfelkeltés miatt. Mivel nem hallottam őt, hát próbálkozott, hogy rá figyeljek. Minden alkalmat megragadott arra, hogy figyeljek rá, hiszen üzenete volt a számomra és anyámék részére. Beszéltem vele egy keveset barátnőmön keresztül. Meg kell, hogy mondjam a valaha volt legfájdalmasabb beszélgetésem volt. Értitek. Tesztelés alá vontam olyan kérdésekkel, amikre csak jómagam és öcsém tudta a választ. Hát megkaptam azt is. Gúvadt a szemem, mert alig akartam elhinni, hogy ez tényleg így van. Kapizsgáltam valamit az ilyen dolgokból, de testközelből megtapasztalni teljesen más. Nem sokkal utána találkoztunk hármasban még egy jó barátommal, hogy beszélni tudjak öcsémmel. Sok és rengeteg kérdésem volt. Mi tagadás eléggé be voltam ijedve, mert ez nem mindennapi. Nem olyan, mintha elmennék a metróba, lekezelem a jegyemet az automatánál és felszállok. 2016 április 10.-én össze is röffentünk délelőtt, ahogy lennie kellett. Bolondoztunk sok órát. Ezután ténylegesen a tárgyra tértünk. Nagyon sok mindent elmagyarázott barátnőm. Mi és hogyan működik ezekkel a dolgokkal, mi fog történni, maradjak higgadt, mert nincs okom idegesnek lenni. Fontos volt kontrollálni magamat, mert valóban annyira ideges voltam, hogy csoda, ha ülve nyugton tudtam maradni. Szó szerint be voltam sz@rva :D De ilyenkor egy ismeretlen helyzetben bárki ideges lenne. Leültem egy székre, barátnőm és jó barátom velem szemben ültek. A lakásban kellemes 23 fok volt, napsütés sugárzott be kintről. Minden klafa volt. Aztán amikor szólította öcsémet, a sarkkör ahhoz képest, ami beterítette a hátamat nem kifejezés arra, amit éreztem. Nyaktól a derekamig brutális hideg volt mindenhol. Sem huzat nem volt, sem pedig hideg a szobában. Leírhatatlan érzés volt. Sok kérdésre választ kaptam. Pl. nincsen nemi vágya a szellemeknek, tudnak huncutságokat csinálni, ha olyan kedvük van. Segítenek és támogatnak bármiben. Öcsi szeretne tovább lépni, hiszen nem itt van az ő helye már. Bocsánatomért esedezett, amiért úgy viselkedett, ahogyan nem lett volna szabad a fizikai léte alatt. Nem kellett volna még távoznia, nem volt itt az ideje, de ő így döntött. Ezen a ponton teljesen megrökönyödtem, hiszen azt hittem mindenkinek akkor kell mennie, ha itt az ideje. Ő döntött így. Megfogtak eme szavak, hiszen nem értettem semmit sem. Anno négy vagy öt éves korunkban anyámék elvittek minket egy reikis nőhöz, aki kezelt minket. Hiba volt! A nő nem értette a dolgát és utat hagyott nyitva öcsémhez, ezáltal rászállt egy szellem, aki rajta keresztül akarta élvezni az életet. Utána lettek öcsémmel problémák viselkedésileg, nem tanult, nem csinált semmit sem. Tizennégy évesen rászokott az alkoholra. Dühkitörései voltak. Nem volt egyszerű. Amikor az elvonásai miatt előjött nála egy epilepszia roham, az egy lelki törés volt nálam. Az i betűn volt egy fél pont. Eltelt három év. Az alkohol problémái megmaradtak. Figyelmeztettem, hogy nem lesz jó vége ennek az életvitelnek és hamarjában hagyjon fel ezzel a szokásával, kapja össze magát. Apámnak szintén felvázoltam, hogy hamarosan nagyobb gondok is lesznek, ha nem változtatnak a dolgaikon. 2015.07.25-én a szülinapunk után öt nappal nyaralás utánpár nappal egy munkanap után hazamentem reggel. Szabadnapos voltam. Mondta apám, hogy nem érzi jól magát öcsim, így felmentem hazaérve az emeletre, hogy ránézzek. Azt a pillantást nem fogom elfelejteni sohasem. Belém fagyott a sz@r, így még nem láttam őt sohasem. Azt mondta jól van, nem kell neki semmi. Ezek után gépeztem kicsit és ledőltem aludni kilenc óra felé, mert négy órakor fel szerettem volna kelni délután a mindennapos dolgok miatt. Tíz óra előtt tíz perccel riasztott a kedvesem, hogy nézzek rá öcsémre, mert valami baj van. Lent feküdt a földön az ajtónkban és epilepsziás rohama volt. Próbáltam észhez téríteni, de nem jártam sikerrel. Öcsi elment. Lesokkolódtam, hogy ez pont velünk történik, ő pedig huszonhét éves. Most töltötte be.. erre elmegy olyan helyre, ahol "elérhetetlen" a számomra. Öcsém szavaival élve: ment két segítő, hogy segítsenek neki. Feltett nekik kérdéseket: hol van a mennyország? Hol van a pokol? Neki azt mondták, hogy vagy ide, vagy oda kerül valaki halála után. Tudta, hogy meghalt. Tudta, hogy én voltam ott vele abban a percben. Hozzám kötődött a leginkább, hiszen az energiánk ugyan az, mivel ikrek vagyunk. Tőlem vett a maradásához, különben nem tudott volna kapcsolatot létesíteni velem sem. Megmutatták neki a testét, hogy valóban meghalt. Igen. A kórháznak azon részén, ahova senki nem kívánkozik. Ezen elszörnyedtem. Sokan nem is gondolják, hogy ez így van. De akkor megértettem valamit. Van élet az élet után. Van! Nem a gyászfolyamat része volt ez, hiszen az eltelt egy év után valamelyest jól voltam, nem a vallási nézeteken múlott. Ezt egyszerűen megtapasztalni fenomenális érzés volt. Az eltelt két és fél év alatt rengeteg könyvet átbújtam. Olvastam, kalkuláltam, tanakodtam. Sohasem voltam vallásos, de hittem egy nagyobb erő létezésében. Hittem azt, hogy valaki irányítja a dolgokat odafentről. Kell valami célnak lennie az életnek és nem bolyongunk a Földön, hogy aztán csak lekapcsolják a villanyt. Öcsém volt a megmásíthatatlan bizonyítéka annak, hogy jól gondoltam mindezt. Április 10-én átkelt a fénybe és utána jó darabig nem hallottunk felőle. 2017. februárjában csendes estét töltöttem a munkahelyemen, semmi zavaró tényező nem tudott kizökkenteni. Barátnőm ecsetelte a napját nekem. Az egyik pillanatban csicseregtünk, mint a madarak, a másik pillanatban pedig forróság öntötte el a hátam jobb oldalát. Nem vettem róla tudomást, holott fura volt nagyon. Miután barátnőm is mondta, hogy valami fura van, elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mi a furaság forrása. Nem fogjátok elhinni. Öcsém volt az. De hogyan? Azt mondta, hogy fent vár rám, hogy ismét találkozzunk majd, amikor itt az ideje. Akkor hogyan? Miért van itt? Miért jött? Miért nincsen fent a mennyország nevű létállapotban? Barátnőm nem hallotta és nem látta őt, mint szellemként. Ezért kissé bajban volt a kommunikációt illetően. Arra jutott, hogy összefabrikált egy Quija táblát és eszköznek fogja használni. Nem idézett, csak eszköz volt. Öcsém fénymunkás lett. Azon felemelkedett lények közé tartozik, akik védelmezik az embereket, vagyis már amennyire beleavatkozhatnak. Közvetlenül istentől jött mihozzánk éa még sok emberrel. Ez az egyetlen út, hogy velünk legyen még. Iziben egyeztettünk időpontot és át mentem jó barátommal ismét. Vittem a kis összeharácsolt táblámat, leültünk és szólítottam öcsit. Jött is pár percen belül. Újfent összeírtam rengeteg kérdést. Amit lehetett azt mind megválaszolta. Barátnőmmel a kelta kor előtt voltam ikertestvér, onnan is ered a hatalmas szinkronicitásunk egymással. Öcsimmel mindig is ikertesók voltunk. Jó barátom a kelta korokban csapódott hozzánk, együtt is voltunk testvérek. Az ezt megelőző két életünkben 1810 és 1890 közötti időszakban öten voltunk testvérek. Utána leszülettünk az 1900-as évek első felében. Csináltunk valami rossz dolgot és el kellett tűnnünk. Nem volt sok idő és 1988-ban leszülettünk újra, barátnőm előbb pár évvel. Minden mindennel összefügg és sok dolgot értek, amit eddig nem értettem. Bitang mennyiségű információval rendelkezem. Mindent megértettem. Minden és mindenki energia. Van aurád, Isteni hármasság vagy. A test-lélek-szellem megfelel az Atya, a Fiú és a Szentléleknek. Ezt a papok is tudják. Kérdezzétek csak meg tőle. Ha lesz kedve úgyis válaszol. Hármas lények vagyunk Isteni darabkaként. Mindenkinek van egy hitrendszere. Soha nem fogok ítélkezni másnak a meggyőződésében. A szabad akarat nevében abba feccölsz energiát, amibe szeretnél. Saját döntésen alapul minden. Mikor voltál empatikus utoljára valakivel? Mikor öleltél meg utoljára valakit? Úgy igazán? Mikor mosolyogtál rá valakire úgy, hogy nem vártál viszonzást? Nagy többségében az emberek önzőek. Miért vagy önző? Ugyan olyan vagy, mint bármelyik másik ember. Egyik nap fent, a másikon lent. Bármikor fordulhat a kocka és te is ott találod magadat, ahol utoljára szembe köptél valakit. Nem olyan jó ám az. Minden embernek el kellene fogadnia a másikat úgy, ahogyan van. Isten mindenkit szeret maradéktalanul. Ha valamely imád nem hallgattatott meg ne őt okold. Okkal van mindenki mindenféle helyzetben, ne másokat hibáztass. Okkal történnek a találkozások az életben. Javaslom a Buddhizmusban való kutakodást mindenkinek.

Namaste!