Kicsiny lelked apró szilánkokra tört? Úgy érzed te vagy a legnagyobb lúzer a világon? Lelked apró darabjait most mossa el az eső, s te nem tehetsz semmit sem. Soha nem lesz már a régi semmi sem. Nincs az a ragasztó, mely képes lenne egyben tartani azokat az eltört darabkákat, amely te magad vagy. Piciny darabokban hullasz a földre, úgy érzed nincs már semmi sem, ami vigasztalna. A lelked romokban. Egyenesen utálod magadat. Mindent utálsz, ami eddig történt veled, s történni fog. Egyszerűen nem érzed többé azt, hogy a világ elviselne téged. Egy fekélynek érzed magadat a világ gyomrában, amelyet el kell pusztítani. Mintha a saját tested miattad rohadna el. Nem lehetsz ennyire öntelt. A te számodra nem jár egy szippantásnyi oxigén sem, mert nem érdemled meg. Te sem vagy másabb, mint a többi ember, csak egy valamiben: szereted azt, amikor rosszat tehetsz a másikkal. Ha látod, ahogyan az élete darabokra hullik. Szereted és élvezed azt, amikor egy emberi lényt szenvedni látsz. Persze a saját romlott lelkedtől nem látod azt, ami veled történik. Azt, ami valóban Te vagy. Kisemmized az érzelmeiket olyan embereknek, akik szeretnek téged. Bántod és megalázod őket. Szeretnél változni és változtatni ezen, de neked ez már maga a paradicsom. Élvezed annak a gyümölcsnek a zamatát, amit te alkottál. Minden atomját te magad raktál össze. Azt ízt is te választottad meg, hogy minden cseppje aranyat érjen neked. Neked! A világ velejéig romlott, ezen már nem segít senki sem. Gondoltad megpróbálsz változni. De ez nem megy. Már nem tudod visszacsinálni azt, amit tettél. Elvetemült keringő ez az idővel és a világgal. Már nem vagy a magad ura. Néha úgy érzed, elég. De akkor még jobban felszítod azt a tüzet, ami ég benned folyton folyvást. Kívánod a szenvedést magadnak és mindenki másnak is. Sohasem leszel olyan, mint gyerekként. Vajon gondoltad-e volna gyermekként, hogy ez lesz belőle? Nem! Soha nem gondoltál rá. Ha eszedbe jutott is, hamar elhessegetted a gondolatot és múló ábránd volt csupán. Azt gondolod neked ez a végzeted. Pedig, ha tudnád, hogy minden fuvallatban benne van az élet, minden vízcseppben visszaköszön rád a napsugár íze. Neked halott a világ és javíthatatlan vagy. Nem ásol a lelked mélyére, mert hánynál magadtól. Szembe köpnéd magadat. Undorító ocsmány féreg vagy, aki nem érdemel kegyelmet. Mit gondoltál? Valaki megszán és felsegít a porban fetrengve? Valaki odamegy és letörölgeti könnyeidet? Nem fogja. Úgyis tudod.. mindenki azt akarja, hogy egyedül, kínok kínja között pusztulj el. Hát vess véget az életednek és mindenki boldogabb lesz nélküled a világban.

Sokan így élik meg azt, amit depressziónak hívnak. Nekem is volt ilyen mélypontom. Alig tudtak kiszedni ebből az állapotból. De sikerült és újra éltem. Újra önmagam voltam. Lezártam azt a szakaszt az életemben. Mindenkinek kívánom azt, hogy találjon vissza önmagához. A világ nem rossz, vannak jó emberek is, akik segítenek neked. Azzal nem oldasz meg semmit sem, ha eldobod azt a kincset, amit életnek hívnak. Gazdálkodj vele és tégy jót a mindennapokban. Valaki miattad kel fel minden nap az ágyból, mert tudja, hogy vagy neki. Sok embernek fontos vagy és hidd el, sokan szeretnek! Legyen ez a történet tanulsága: Jól csak a szívével lát az ember.