Az asztrális sík átszövi a fizikai világot, ezért tudjuk a szellemeket érzékelni. Azok nem képesek teljesen elhagyni az emberek világát, akik hirtelen haltak meg, és még maguk sem vették tudomásul a saját halálukat, akik öngyilkosok lettek, akiknek még közlendőjük van vagy egy személyhez, tárgyhoz, helyhez túlzottan ragaszkodnak.
Aki meghalt, azt szeretettel el kell engednünk, mert ha marasztaljuk ragaszkodásunkkal, akkor akadályozzuk
Néha nehéz kideríteni, mit akarnak tőlünk a szellemek, és vajon ártanak vagy segítenek-e bennünket. Tudnod kell, hogy a szellemvilágban nincs idő és tér – megszűnt számukra. A szellemek a nap bármely szakában lehetnek mellettünk vagy a lakásban, csak nem mindig érzékeljük őket. A fenti állítás esetében maximum abban értek egyet, hogy a szellemek észlelése főképp erre az éjszakai időszakra tehető. Az asztráltestben töltött életünket a fejlődés fokozatai szerint rétegekre oszthatjuk. E rétegek közül a legalacsonyabb annak az állapotnak az érzelmi színvonala, amikor a szellem már tud önmagáról. tehát eleve kizárt hogy ne tudná, hogy ő kicsoda és mi a jó fenét akar. Ekkor kezdődik el a szellem emelkedése. Az enyhülés örömét az ilyen szenvedő szellemek számára mindig kívül álló erők hozzák meg. Most kezdi el igazi szelleméletét az egyéniség. Gondolatokat szuggerál, Földi emberek között élve, helyzetének fizikai törvényeit nem ismerve úgy él, mint valami Földi ember, holott az ő állapotában evésre, alvásra nem lenne többet szüksége. Nagyon különös érzés az, amikor a szellem szabadságának tudatára ébred, a földi testtel levetette az anyag nehéz bilincseit, új erők birtokába jut, minden előnyét élvezi annak a helyzetnek, amit a teljes és tökéletes szabadságérzés nyújt. Ezt a megismerést a szellemek különböző módon fordítják javukra: van, aki igyekszik jelt adni az élőknek, gyakran ilyenkor fedezi fel, hogy sokkal jobban szereti hozzátartozóit, mint ahogyan életében érezte. Ha az élők túlságosan elmerülnek a fájdalomban, magukhoz kötik az elköltözött szellemét, akinek pedig minél nagyobb érdeke, hogy a földiség bilincseitől megszabaduljon, de a visszamaradottak gyásza és sírás a erősen akadályozzák fejlődésében. A földiséggel átitatott szellem akarata, relatíve nagyon erőtlen, hite csekély, de a földiségtől megszabadult szellem akarata teremtő erő. Nagy horderejű megfigyelés bűvöli el a szellemet, hogy gondolatai rezgésével tud hatni földi emberekre. Minden fejlett szellem képes önzetlen jó cselekedetekre. A szellem tehát fejlődésének ezen a fokán, mikor nem jutott át, földi emberekhez csatlakozik, s igyekszik őket elhatározásokra bírni. A szellemvilágban megállás nincsen. A szellem életének célja az örök cselekvés. Odaadó önfeláldozással másokat jóra vezet, közreműködik karmák lebonyolításánál, kiegyenlítésénél.
A szellem most már egyéniségének teljes tudatára ébred. Megnyílik szellemi látása. A szellem vágyik levetni asztráltestét. Bekövetkezik az asztráltest halála s ezzel a szellem felemelkedik egy magasabb síkra: a mentális világba, második halál ez. Az asztráltestet tehát a szellem éppen úgy elhagyja, mint annak idején a fizikai testet.
Kik azok a segítők? Milyen entitások? Először ezeket tisztáznám, hogy képben legyünk. A segítők olyan más dimenzióbeli energiák, erők, melyek önálló „tudattal” rendelkeznek, melyekkel képesek itt hatni, hatást gyakorolni. És itt a pont. Innentől minden tanítás mást mond. Van ahol angyaloknak hívják őket, van ahol állatsegítőknek, van ahol démonoknak. Itt egy kicsit megtorpannék, mert van egy fontos dolog, amit eléggé jelentősen félremagyaráznak.
A démonok NEM feltétlen ronda gonosz teremtmények! Értsd, vannak közöttük épp úgy „jó” és „rossz” démonok, mint az emberek között, vagy minden más teremtmény között., pl. a keleti kultúra hiedelemvilágát nézd, ahol szintén nem csak a „rosszat” képviselheti egy démon. Vagy pl. a tibeti kultúra. De ezek mind csak elnevezések, címkék. Burgonya vagy krumpli esete. Azaz mindenki a saját hitvilágának megfelelő jelzőt akaszt a segítőjére.,
Kezdjük talán a legegyszerűbbel: az emberi eredetű entitásokkal. Amikor megérzed, hogy valaki néz, hogy valaki megérkezett az ajtó elé és azonnal kopogni fog és ilyen hasonlók, az azért van, mert saját asztráltested felfogja a másik asztráltestének kisugárzását. Amikor az ember meghal, az asztráltest leválik a fizikai testről. Ez után az asztráltest (innentől sokan lárvának hívják) energiája folyamatosan csökken, de megvan a módja, hogy táplálkozzon, csak egy sokszor ijesztő (érzelmi energiagóc). Ennek módja pedig az élő emberek megcsapolása. Ennek leggyakoribb módja, hogy azon gyászoló családtagok, akik nem tudják elengedni az elhunytat táplálják maguktól - ily módon könnyen létrejön egy szimbiózis, melynek lényege, hogy a gyászoló úgy érzi, mintha vele lenne az elhunyt, az asztráltest pedig energiát nyer és nem oszlik szét. Normál esetben a levetett asztrál burok pár év alatt lebomlik, de ismerünk várkastélyokban évszázadok óta kerengő asztrál lárvákat is. Leggyakrabban a köznyelv ezeket az energiákat hívja "szellemnek". Természetesen a halott isteni önvalója, a szelleme örök életű, nem bomlik, nem bomolhat el. A halál után rövidebb-hosszabb idővel az ember ezen része eltávolodik a fizikai síktól és továbbindul az új élet felé. A temetési szertartások, a gyász ideje elsősorban ennek a folyamatnak a segítését kell céloznia. Akárhogyan is hívjuk Őket, a lényegük az, hogy a halál után ezek a Lelkek nem rendelkeztek elég energiával ahhoz, hogy a rezgésszámuknak megfelelő helyre távozzanak a szellemi birodalomba. Ez történhet nagyon alacsony rezgésben eltöltött élet következtében, hirtelen, vagy erőszakos halál miatt. A Földhöz ragadt Lélek nem energia vámpír, nem negatív energia csomó, nem ijesztő szellem. És általában békésen él ott, ahova ragadt. Ez általában hely, ház, lakás, de akár a sírhely, ha nincs más, egy személy is lehet a „hely” ahova tartozónak érzi magát. De kapcsolódhat rezgés-tartomány, vagy más ok alapján azonnal „szeretett” személyhez is. A Földhöz ragadt Lélek is „ember”, gondolkodik, szeret, és indulatai vannak. Egy kis energiáért sem a szomszédba jár, hanem helyben szerzi be, szóval fáradság van jelen a szeretett személynél. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a saját hibás gondolati mintáját átírja, és átlépjen a szükséges energia bázisba, amivel vissza tud menni a rezgésszámának megfelelő szellemi birodalomba. A Földhöz ragadt lelket szeretet energiával kell segíteni, és szeretettel kell beszélni hozzá, hogy képes legyen ráhangolódva elfogadni a felemelkedéshez szükséges erőt és mintát. Soha sem lehet őket elűzni, elzavarni, levágni. Az ilyen gyakorlatok tévesek, és ártalmasak annak, aki elköveti, és nincs is rá szükség.
Bölcs szellemek, Magas szellemek: nagyon magas erkölcsi szinten vannak, sokat tudnak segíteni nekünk – bár még nekik is sokat kell fejlődni tudás terén. Ők csak olyan földi lényekkel, vagy médiumokkal teremtenek kapcsolatot, akik képesek elszakadni a földi lét béklyóitól és képesek rá, hogy befogadják az ő segítségüket. Akkor tudunk velük kapcsolatba lépni, ha már hit van a szívünkben és a szellemvilágban már magasan fejlett lelkek vagyunk. Sokat megtudhatunk tőlük a szellemvilágról, de csak annyit, ameddig az ember ismerete terjedhet. Vezetőként küldetést teljesítenek, a haladását segíthetik.
