Korábban írtam erről a temakörről, de a szavak kifogyhatatlanok. Mindenki vágyik rá, viszont tenni is kell érte. Ha ölbe tett kézzel várod azt, hogy a sült galamb a szádba repüljön, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak: magadon is dolgoznod kell ahhoz, hogy célt érj. Egy piramis sem épül fel magától. Le kell tenni az alapokat, hogy szilárd legyen az egész építmény. Ha Te, aki olvasod a sorokat megérted, hogy szükség van arra, hogy önmagaddal is tisztában legyél, akkor sokat haladtunk. Megcáfolhatatlan az a tény, hogy sok millió ember nem kap szeretetet, csak szimplán kis adagokban. Így kénytelen úgy viselkedni, hogy igen is kapjon érte valamit. A törődés, amit kap cserébe: felszínes. Nem lesz elég neki, mert hiányérzete van tőle. S egyre többet akar. Még-még, ennyi nem elég. Mikor érkezik el az a nap, amikor mindenkit egyformán szeretünk? Vajon mikor érkezünk el oda, amikor mindenki érteni fogja azt, amiről valóban szólnak a tanok, kánonok, zsoltárok? Isten hatalmas tenyerével és karjával ölel mindenkit, mert megérdemlitek Ti, Emberek! A Föld minden lakójának szól ez: az Úr szeret Titeket úgy, ahogyan vagytok! Isteni Áldás Mindenkire! Ámen.

By: Zsolti