Nem érted a lényeget, igaz? Nem hát.
Utazhattok, láthattok fákat, friss levegő van, találkozások. Városok. Fű mindenfelé. Más környezet. Mászkálások. Ez mind nem fontos? Egy apró fuvallatnak amíg nem tudsz úgy örülni, mint én... erről beszélek. Akkor miért rinyálsz? A semmin. Vannak az életben jobb dolgok is, mint egy jó éjszakai kaland a pároddal vagy valaki mással. Sok embernek ez a fontos. Hát akkor legyen. Nem vagyok senki iránymutatója. Nem is érdekel az egész. Pedig, ha tudnátok mennyire jó dolgok vannak a függöny mögötti részen. Csak el kell húzni. Az ember sok mindent kétkedve fogad. Annál is jobban, amikor belemászik. Aztán sokan hátat fordítanak. Sokan elindulnak. De ez belső kérdés is. Az elme sok mindenbe beleszól. Mindenki spirituális, mindenki Buddha. Csak sokan megragadnak a materialista dolgoknál, a testi ösztönöknél. Aztán megrekedve teszik fel a kérdést: miért, ó miért történik ez velem? Ha éreznék, amit én érzek, nem sírnának semmiért. Egyszerűen elfogadják az élet apróbb örömeit és együtt örülnek mással, mert a másik ember is ő saját maga. Sokan nem értik ezt. Még a spirituális emberek nagy többsége sem. Csak okoskodnak. Nagyzolnak. Tudás nélkül. Nevetséges. Örültél-e már önfeledten egy pillangó szárnycsapásainak? Egy vízcsepp ragyogásának? Egy fűszál illatának? A mező látványának? Ezekben is sok tudás lappang. Mindenben. Csak láss. Amíg ezeknek a mondatoknak és sok más hasonlónak a lényegét nem látja valaki, addig nekem ne pampogjon a spiritualitásról! Néz, de nem lát. Mindenben az életet látom. Más ember nem. Nem vagyunk ugyan olyanok. Némelyik gondolatnál többet ér egy vízcsepp, melyben benne van az élet maga. Nagyon. Neked kicsit másabb a gondolkodásod, így sosem fogunk egyet érteni nagyon nagy százalékokban. Bárki, aki erre téved kételkedik. Miért tagadod meg Isteni önmagadat? Annyi mindenben meg lehet látni a szépet, a jót. Akik ismerik ezeket az érzéseket, azok tudják, amit én. Ha belenézel egy ember szemeibe, vajon mit fogsz látni? Én életet látok. Ha leülsz egy mező közepére, vajon mit érzel? Én azt, hogy megadatott az élet ismét, amit ki kell használnom tudásom gyarapítására. Megélni azt, amit csak lehet. Szerelmet, szeretetet, végtelen muzsikát az érzelmek húrjain. Állatról való gondoskodást, mert ő is ember volt valamikor. Vágyak? A vágyak vajon mire jók? Semmire. Csak maga a szenvedés, amivel magadat áltatod. Gazdag akarsz lenni, mert materialista vagy. Megkapod a vágyott vagyont. S utána? Hogyan tovább? Nem leszel boldog ettől az egésztől. Megunod, hogy mindened megvan. Persze, családod van és mindent megadsz nekik. De utána? Éjjelente mindenki egyedül marad a lelkével. Kettesben. Hm. Érdekes páros lesztek ti ketten. Aztán többet és többet akarsz. De kérdem én: miért? Ha meghalsz és más síkon fogsz tartózkodni, mit kezdesz a vagyonoddal, autóddal, elrakott tárgyaiddal, amelyeknek rabja vagy? Semmit. Elenyésznek, mert kidobják, mert elajándékozzák. Másnak nem kellenek a holmijaid. Azok személyes értéket képviselnek. Személyes értékkel bírnak. Mindezt majd odaát megérted. De még nem. Még sokan nem értik ezt. Tudom. Unalmas a monológom. Pedig sok minden van benne, amit érdemes megfontolni. Körözgethetsz a szemeiddel, forgathatod. Hagyjál már, ez uncsi. Nem, nem unalmas. Nekem nem. Nem érted még azt, amit értened kellene. A gyerekek vajon miért önfeledtek, bohókásak, ítélet nélküli lények? Mert nincsenek megtanítva arra, hogyan utáljanak valakit. A morál, az elvárások mind-mind beszűkítik a látást, amíg nem marad más, mint egy bekötött szemű gyermek. Elszakítják őket a valóditól. Aztán, ahogyan felcseperednek nem látják többé gyermeki önmagukat. Ítél, megbélyegez, bántja a másikat testileg és lelkileg. Feljebbvalónak hiszi magát, mert ő ezt úgy gondolja. Ha visszamennél a gyökereidhez, látnád a lelkedet, nem csinálnád ezt. A lelke mindenkinek szép. Azt nem tudja semmi elrontani. A lélek örök fénye mindig ragyog, csak el van nyomva, le van takarva 100 takaróval, hogy egy apró fénysugár se tudjon kiszabadulni. Miért kínzod magadat? Építs, tegyél, szeress. Mindenki képes arra, hogy megöleljen egy hajléktalan embert, egy gyermeket, akár saját magát. Ego? Van sok, bizony. Nekem is van, amennyi kell. De nem vagyok egoista és képes vagyok lemenni egy olyan szintre a másik ember miatt, amit sokan megvetnének. Ítélkezel egy olyan ember felett, aki akár te magad is lehetnél. Nagyszerű. A kocka bármikor fordulhat és tőled is el fognak fordulni az emberek, mert nem fogsz a normákba és elvárásokba beletartozni. Leköpnek és megvetnek, mert undorítónak fognak tartani. Néha hallgasd meg a másikat, azzal is életet menthetsz és neki is adsz egy kis napsütést a szívébe. Egy szó, mint száz. Lehetne még mit fejlődni empátia, szeretet és emberség terén. Mindenki egy és ugyan az. Semmiben sem másabb. Szeressétek egymást. Abból még baj nem született!
Szeretés van, szép napszakot nektek!
Szeretés van, szép napszakot nektek!
