Sziasztok! Sajnálom, ha ennyit csúsztam, de sok minden összejött és alig volt időm írni. Hoztam egy kis szösszenetet, ami megfogott nagyon. Reménykedem benne, hogy lesz, aki érti, mert a lényeg benne van. Olvassátok szeretettel! <3
A harcosok harcra választottak. Akik képesek meghallani a szív csendjét és félelem nélkül megbirkózni a nehézségekkel. Akiknek időnként szükségük van a megállásra, a befelé fordulásra, hogy újra derűvel és kitartással szemlélhessék az életet. Akik észreveszik a mindennapi élet apró csodáit. Akik tudják, hogy megéri hinni, hiszen minden vereségre két győzelem jut. De lényegében olyan ember, aki fényt visz mások életébe! Erre amúgy mindenki képes. Tudja, hogy minden csata során tanult valami újat, de a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon és sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztes nem követi el kétszer ugyan azt a hibát. Ezért csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes. Kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várnia a legjobb pillanatokat. A harcosnak is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban. Arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből. A harcos tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt. Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi a kardját, megtölti szívét szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal. Tudja, hogy a gazella hatalma a lábában rejlik. A sirály hatalma meg abban, hogy messziről célba tudja venni a halat. Megtanulta, hogy a tigris nem fél a hiénától, mert tudatában van az erejének. A harcost semmi nem ingatja meg a hitében és továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal önmagát is ösztönzi. Ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte. Tudja, hogy vannak hibái. De azt is tudja, hogy egyedül nem tud fejlődni. Tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki. Nem vesztegeti az idejét ostoba támadásokra: megvan a maga sorsa, amit be kell töltenie. Nem fél attól, hogy bolondnak nézik. Tudja, hogy egy angyal és egy ördög vitatkozik a keze fölött, amely a kardot tartja. Az ördög azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz. Az angyal azt mondja: - Elgyengülsz. Nem ismered fel a kellő pillanatot. Félsz. A harcos meglepődik. Mindketten ugyanazt mondták. Aztán az ördög folytatja: - Hadd segítsek neked. Az angyal pedig azt mondja: - Segítek neked. A fény harcosa ekkor megérti a különbséget. A szavak ugyanazok, de a szövetségesek különböznek. Elfogadja az angyal kezét. A harcos elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért. A harcos számára nem létezik jobb és rosszabb: tudja, hogy mindenkiben megvannak azok a képességek, amelyekre szüksége van a maga egyéni élete során.
A harcosnak szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy bele bújjon szerelme karjaiba, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban. Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy eléri amit akar, és mert bízik benne, úgy is lesz. Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz. A harcosnak erős akaratra és rettenetesen nagy türelemre van szüksége az álma eléréséhez. Abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán, elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára. Harcba hívtak, s én végig fogom csinálni. Vagy harcoshoz méltóan ott haljak meg a harcban.